Belföld

Videón a TEK és az NNI közös budapesti bevetése

A rendőrök négy gyanúsítottat vettek őrizetbe és közel egy kilogramm kábítószert foglaltak le Budapesten.
Korábban a témában:

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást H. Ádám 29 éves budapesti lakos és társai ellen. A férfi a nyomozás adatai szerint többféle – különböző forrásokból beszerzett – drogot értékesített fővárosi bűntársaival együtt Budapesten. A kábítószer vásárlásakor esetenként fegyverrel fenyegették meg üzlettársaikat, nem fizettek az anyagért, azt rablás útján szerezték meg – írta meg a police.hu rendőrségi honlap.

A KR NNI munkatársai a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységével március 22-én éjszakára közös akciót szerveztek a bűnözői csoport felszámolására. H. Ádámot és a 31 éves H. Krisztiánt kábítószer értékesítése közben érték tetten a IV. kerületben. Rajtuk kívül vásárlójukat, a 37 éves J. Lászlót is elfogták. Ezzel egy időben elfogták a 21 éves K. Marcellt, akitől H. Ádám aznap este az eladásra kínált kábítószert elrabolta, továbbá a TEK munkatársai egy másik helyszínen elfogták a 31 éves N. Ágnest, aki bűntársként részt vett a kábítószer-kereskedelemben.

A tettenéréskor, majd a gyanúsítottak otthonaiban megtartott kutatások alkalmával a rendőrök összesen közel 1 kilogramm kokaint, amfetamint és kannabiszgyanús anyagot, 19 darab ecstasy tablettát, több millió forint készpénzt, valamint a porciózáshoz és értékesítéshez használt eszközöket foglaltak le, illetve három fegyvert és lőszereket, amelyek szakértői vizsgálata folyamatban van.

A KR NNI nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki H. Krisztiánt, K. Marcellt és N. Ágnest kábítószer-kereskedelem bűntett, H. Ádámot ezen túl még rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt is, J. Lászlót pedig kábítószer birtoklása miatt. Utóbbi férfi kivételével a négy gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hungarian Prime Minister Viktor Orban arrives for the European Council Summit in Brussels, Belgium, on March 22, 2019. - European leaders and English Prime Minister agreed early on March 22 a short delay to Britain's divorce from the European Union in the hope of ensuring an orderly Brexit. (Photo by JULIEN WARNAND / POOL / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.