Belföld

A Miniszterelnökség uniós szinten terjesztené az üldözött keresztények védelmét

Az a célunk, hogy az Európai Unió is magáévá tegye mindazt, amit a Hungary Helps Program képvisel

– mondta Azbej Tristan. A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján tartott előadást vasárnap.

Azbej Tristan szerint a magyar programról már bebizonyosodott, hogy működik, ezért a következő lépés, hogy minél több kormányzatot és nemzetközi szervezetet meggyőzzenek arról, a segítségnyújtásnak ez a formája jó.

Szeretnénk elérni, hogy az Európai Unió is a saját politikájává tegye azt, amit a Hungary Helps képvisel.

Az államtitkár úgy fogalmazott: “szeretnénk, ha a következő Európai Bizottság legalább annyi forrást szentelne a helyben való segítségnyújtásra és az üldözött keresztények megsegítésére, mint amennyit – szerintünk tévesen – a migráció menedzselésére és támogatására szentel most”.

Az államtitkár elmondta: a cél, hogy a Hungary Helpsből idővel V4 Helps legyen. Szerinte a lengyel-magyar együttműködés már meg is valósult, a két ország közösen támogat egy közel-keleti ortodox árvaházat.

A magyar Hungary Helps Program alapelve az “őszinteség, a közvetlenség, az igény szerinti támogatás, és ez eltér a nagy nyugati országok és nemzetközi szervezetek alapelveitől”.

Azbej Tristan közölte: mi megkérdezzük közvetlenül azt, akinek segíteni szeretnénk, hogy mire van szüksége. Közvetlenül támogatjuk a helyi keresztény közösségeket, “nem vonunk be nagy, nemzetközi, átláthatatlan szervezeteket és ügynökségeket”.

Az államtitkár példaként említette, hogy a Ninivei-fennsíkon lévő Tell-Aszkuf települést, ahonnan 2014-ben 1300 család menekült el, az épületek többsége pedig megsérült, kevesebb mint 2 millió euró, közvetlenül eljuttatott magyar támogatással sikerült újjáépíteni, és így 1000 család visszaköltözhetett otthonába. A településnek a visszaköltözők új nevet adtak: “Tell-Aszkuf, Magyarország leánya”.

Az államtitkár hozzátette, a cél az, hogy „Magyarország leánya” mellett felépülne a „Németország fia” vagy az „ENSZ unokája” település is. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik