Belföld

A német köztévé szerint három érv van, hogy miért nem zárták ki a Fideszt: az Audi, a BMW, és a Mercedes

A német közszolgálati tévé, a ZDF politikai kabaréműsora több mint öt percet szentelt Orbán Viktornak péntek este, írja a 444. A műsorban természetesen a Fidesz és az Európai Néppárt konfliktusáról volt szó.

A magyar miniszterelnök az adásban az „európai fasiszták hete egyik szereplője” volt, a műsorban pedig szóba kerültek a Soros-Juncker plakátok is, amit a német adó színtiszta antiszemitizmusnak nevezett.

A heute-show adásában elhangzott az is, hogy „Orbán korrupt kormánya” egy percig sem tudna életben maradni az EU-s pénzek nélkül, de „cserébe mondjuk néhány menekültet átvállalhatna”.

A műsorvezető egy bölcset keres fel, aki szerint három érv van, hogy miért nem zárták ki a Fideszt: Audi, BMW, Mercedes. Hiszen mindhárom német autógyárnak van üzeme hazánkban, ahol Európa legalacsonyabb társasági adóját és az alacsony béreket használják ki.

Elhangzott továbbá az is, hogy

így működik a populizmus: a hülyék kimennek az utcára, hogy nem akarunk gazdasági bevándorlókat, erre mondja a kormány, hogy jó ötlet, akkor ti fogtok 400 órával többet dolgozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik