Belföld

A nyilvánosság kizárásával tanácskoznak az EU-ról Budapesten

Háromnapos konferenciát rendeznek péntektől vasárnapig Budapesten, mindezt a nyilvánosság teljes kizárásával, írja a Népszava. Idén ugyanis a magyar fővárosban rendezik a német Körber Alapítvány éves kerekasztal-beszélgetését.

A Körber részvénytársaság az egyik legnagyobb német gépipari vállalat, az ehhez tartozó alapítvány pedig minden évben rendez egy konferenciát, amit tavaly Kínában tartottak.

Az idei rendezvény címe az, hogy

Volt-e valaha megosztottabb az Európai Unió?

A konferencián olyan kérdésekre keresnek majd válaszokat, mint hogy lehet-e egyensúlyt teremteni az EU-ban a tagállamok szuveneritása és a nemzetek fölött álló érdekek között, vagy hogy mik voltak a legfontosabb történelmi tanulságok 1989 óta.

A résztvevőkről az alapítvány honlapján semmilyen információ nem érhető el, egy, a lap birtokába jutott dokumentum szerint viszont ötven neves hazai és külföldi előadó lesz jelen, többek közt Szél Bernadett független képviselő, Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Balog Zoltán volt emberi erőforrás miniszter, Czukor József az Információs Hivatal elnöke, volt berlini nagykövet, Prőhle Gergely korábbi államtitkár, Györkös Péter Magyarország jelenlegi berlini nagykövete és Balázs Péter volt uniós biztos, külügyminiszter is ott lesz.

A külföldi meghívottak között ott lesz a CDU Magyarországgal foglalkozó képviselője, Andras Nick, Danuta Hübner néppárti EP-képviselő, valamint a német külügyminisztérium több vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik