Belföld

A kormány 160 millióval támogatja Ferenc pápa erdélyi látogatását

Diákcsoportok pályázhatnak utazási támogatásra, hogy részt vegyenek Ferenc pápa június 1-jei szentmiséjén Csíksomlyón. A pályázatot a Rákóczi Szövetség hirdeti meg, együttműködve a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságával – közölte Soltész Miklós pénteken Budapesten.

Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, a Rákóczi Szövetség pályázatán középiskolai csoportok és egyházi közösségek vehetnek részt.

A magyar kormány 160 millió forinttal támogatja a pápalátogatás megszervezését, valamint a pápalátogatáshoz szükséges építkezéseket.Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke ismertette, hogy a szövetség diákutaztatási programjának keretében szeretnének minél több 13 és 19 év közötti Kárpát-medencei fiatalnak lehetőséget biztosítani, hogy eljuthassanak erre a történelmi jelentőségű szentmisére.

A pályázatokat ezen az oldalon lehet benyújtani április 1-ig. A diákcsoport létszáma és a megtett út függvényében 400 ezer forint is lehet a megítélt támogatás, és reményeik szerint 2000-2500 fiatal kiutazását tudják segíteni.

Ferenc pápa május 31. és június 2. között látogat Romániába. A katolikus egyházfő Bukarest mellett Jászvásárra (Iasi), a romániai görögkatolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint a csíksomlyói Mária-kegyhelyre megy el.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Andreas Solaro / POOL / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik