Belföld

Cornstein elmondta, mikor jöhet Trump Budapestre

A CEU egy világhírű, varázslatos intézmény. Egy igazi sarokkő volt Magyarországon. Továbbra is azt kívánom, bár ne akarnák áttelepíteni Bécsbe! Ez egy szörnyű veszteség úgy az egyetem, mint Magyarország számára – mondta David Cornstein az Inforádiónak adott interjújában.

A budapesti amerikai nagykövet hozzátette, szeretné, ha az egyetem Budapesten maradna, de személy szerint úgy látja, ennek a történetnek a végkifejletét valójában „két ember személyes kapcsolata” alakította így. Mivel ekkor Soros Györgyre és Orbán Viktorra gondolt, utána megjegyezte,

én jobban aggódom Oroszország és Kína miatt, mint Soros György miatt. Ez a két ország együtt azért mégiscsak egynéhány dollárral gazdagabb, mint Soros György, és nagyobb károkat okozhatnak, mint amire ő egyedül képes lehet.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol, mikor fog Donald Trump amerikai elnök hazánkba látogatni, Cornstein azt felelte,

Nem szükséges elmondanom, hogyan bánt az Egyesült Államok ezzel a nagyszerű országgal a Donald Trump elnökké választása előtti nyolc évben. A jelenlegi adminisztráció úgy gondolta, hogy ezen változtatni kell.

Mint mondta, az első három hónap során, amelyet itt töltött, rengeteget dolgozott a kapcsolatok kiépítésén.

Szeretnénk, hogy néhány olyan dolog is megvalósuljon, amelyeken már a mi képviseletünk dolgozott, ilyen például a Védelmi Együttműködési Megállapodás, amely reményeink szerint hamarosan végső stádiumába ér, de ezen kívül is van néhány bejelenteni valónk, amelyeken még dolgozunk.

Cornstein közölte, hogy ha úgy látja, hogy ezek a dolgok révbe értek, boldogan elbeszélget majd „régi barátjával” a Fehér Házban, és javasolni fogja neki, hogy hozzanak létre egy találkozót.

Kiemelt kép: MTI/AP/Susan Walsh

Ajánlott videó

Olvasói sztorik