Belföld

Mexikóból hozták haza a 17 éve bujkáló bűnözőt

B. Balázs társaival 2001 szeptemberében álnéven bejelentkezett egy budai szálloda egyik szobájába, hogy ott vagyon elleni bűncselekményeket kövessen el a hozzá csatlakozó két férfival.

A férfi az este folyamán a szálloda vendégeitől értékeket lopott el. A férfi és társai magatartását a recepciós gyanúsnak találta, és ezt jelezte a hotel tulajdonosának, aki két segítőjével felelősségre vonta a három férfit.

A férfi és társai ekkor el akartak menekülni, azonban a tulajdonos és a vele levő személyek elállták az útjukat. Ekkor dulakodás alakult ki közöttük. A 40 éves férfi ekkor elővett egy kést, azzal hadonászni kezdett, és mindhárom – őt és társait feltartani igyekvő – személyt megvágta, majd futásnak eredt. Ekkor a recepciós is elé állt, a férfi azonban többször megszúrta a mellkasán és a hasán. A recepcióst kórházba vitték, ahol életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói a szökésben lévő férfit tavaly nyáron fogták el Mexikóban. A beszerzett adatok alapján kiderült, hogy B. Balázs Közép-Amerikában hamis személyazonossággal új életet kezdett, és egy építési vállalkozás egyik vezetőjeként tevékenykedett.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A törvény a bűncselekményt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll. Ügyében a bíróság előkészítő ülést tartott, az eljárás tárgyalással folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik