Belföld

Kásler: Sikertörténetnek tekinthető a sürgősségi ellátás átalakítása

A kormány fontosnak tartja, hogy az egészségügyben fellelhető betegadatokat „egy csatornába” terelje, ezért a már működő elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) adatbázisai tovább bővülnek – jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten.

Kásler Miklós kiemelte, ehhez 23 milliárd forint áll rendelkezésre az Emberi Erőforrás Operatív Programból. A fejlesztésekről szólva elmondta, öt évre visszamenőleg feltöltik a betegadatokat az EESZT-be, továbbá megtörténik a jelenleg is működő adatbázisok – az országos vérkészlet, a védőoltás-nyilvántartások, a várandós és gyermekegészségügyi kiskönyvnyilvántartás, a személyre szabott sugárterhelés-nyilvántartás, valamint a központi implantátum regiszter – beillesztése az egészségügyi felhőbe.

A miniszter beszámolt arról, hogy az EESZT-hez a kórházak és a házi orvosok többsége csatlakozott, a gyógyszertárak pedig 100 százalékban. A cél, kiterjeszteni a digitális lehetőségeket minden egészségügyi adatra vonatkozóan, hogy azok eljussanak az ellátás minden szintjére. Fontosnak nevezte, hogy az alapellátásban dolgozókat a betegadatok szintjén összekapcsolják a szakellátással és a kórházi ellátással.

Kásler Miklós a fejlesztések között kiemelte az onkológiai és a kardiológiai ellátást. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a projekt keretében 19 megyei és négy regionális centrumban bevezetik az országos onkológiai informatikai rendszert, amely tartalmazza az összes beteg adatait és az onkoterápiás protokollt is. Ezzel a jelenlegi hatvannapos kivizsgálási idő felére csökkenthető – emelte ki a tárcavezető. Mint mondta, 250 háziorvos és ötven szakorvos bevonásával zajlik majd a távmonitoring és távkonzílium próbaüzeme, ami nagyjából 15 ezer beteget érint a diabétesz, a magas vérnyomás, a szívritmuszavar, a bőrgyógyászat és az endokrinológia betegségekre fókuszálva.

Sikertörténetek

Kásler Miklós úgy fogalmazott, az egészségügyet az emberek jobblétének érdekében a megelőzés felé irányítják, tehát arra törekszenek, hogy kiiktassák azokat a tényezőket, amelyek a betegségek kialakulásához vezetnek.

Ezt szolgálják az eddig meghozott intézkedések; így a népegészségügyi program, az alapellátás vagy a sikertörténetnek tekinthető sürgősségi ellátás átalakítása és a népegészségügyi program. Mint mondta, „a 21. század egészségügyét építjük”, aminek feltétele rendkívül magas technológia elérése.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik