Belföld

Húsért, kazánszerelésért adott ki belső infókat egy kormánytisztviselő, őrizetbe vették

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatott ki két kormánytisztviselőt és négy vállalkozót a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség ügyészei hétfőn a Nemzeti Védelmi Szolgálat által folytatott előkészítő eljárást követő nyomozásban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda együttműködésével végrehajtott akcióban több helyszínen, összehangolt eljárási cselekményeket követően hat személyt hallgattak ki gyanúsítottként. Két gyanúsított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóság beosztott kormánytisztviselője, négy gyanúsított vállalkozó.

A megalapozott gyanú lényege szerint az egyik kormánytisztviselő társa segítségével a vállalkozók részére jogtalan előnyért, pénzért, húsáruért, ingyen kazánszerelésért rendszeresen belső információkat adott ki az adóhatósági ügyekkel kapcsolatban. Emellett tanácsokat adott az adóhatóság eljárásának kijátszására, valamint a hatóságon belül fennálló jó kapcsolatait kihasználva jogszerűtlenül soron kívüli ügyintézést biztosított.

Az egyik gyanúsított kormánytisztviselőt az ügyészek őrizetbe vették, letartóztatását kezdeményezték a nyomozási bírónál.  A többi gyanúsított szabadlábon védekezik.

Az őrizetbe vett kormánytisztviselő a halmazati büntetésekkel együtt akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Ajánlott videó mutasd mind

Refuelling with unleaded petrol at a petrol station in Bad Homburg vor der Hˆhe, photographed in January 1985.

Nyolcvan éven át mérgeztek minket tudatosan

A benzin ólmozása egyszerű alkohollal kiváltható lett volna, ám literenként egy centért, és az iparág feletti kontrollért cserébe az „olajipar” a már akkor is méregként ismert ólmot választotta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.