Belföld

Életfogytiglant is kaphat a férjét gyógyszer-túladagolással megölő asszony

A Fejér Megyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja azt a szabadbattyáni nőt, aki nagy mennyiségű gyógyszert adott be a házastársának tavaly nyáron, melynek következtében a párja meghalt.

A nő – miután házastársa elzárkózott a házasságuk felbontásától és minden megoldást elutasított – elhatározta, hogy megöli a férjét. Ennek érdekében 2018 áprilisában az általa szedett gyógyszereket adta be a sértettnek, amelytől a férfi rosszul lett, ezért kórházba szállították. Az asszony a terve végrehajtása érdekében később vitaminként feltüntetett altatókat adott a házastársának, majd az azoktól elkábult férfit megkísérelte a kádban fürdés közben víz alá nyomni.

A nő a szándékától elállt, amikor a férfi kérdőre vonta. A nő ezt követően június 1-én nagy mennyiségű, a szív- és érrendszerre ható gyógyszereket, és legalább 75 db kálium tablettát adott be a párjának, majd magára hagyta és elment dolgozni. A nő a gyógyszeres dobozokat magával vitte és a munkahelyén lévő kukába dobta. A nő másnap, a kora reggeli órákban holtan találta a férjét, és értesítette a rendőrséget.

A férfi halála a gyógyszerek bevételét követő néhány órán belül a keringés összeomlása, szívmegállás miatt bekövetkezett, amelyhez a beadott gyógyszerek káros hatása vezetett. Az ügyészség letöltendő börtönt kért az asszonyra.

A bűncselekményt a Büntető Törvénykönyv 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik