Belföld

Kiraboltak egy dohányboltot Nyírmihálydiban

Kiraboltak egy dohányboltot szombat délben Nyírmihálydiban. A bejelentést tevő eladó elmondta, hogy egy ismeretlen kapucnis férfi bement az üzletbe, megfenyegette és a bevételt követelte.

A támadó a pénztár felé rángatta az eladót és dulakodás alakult ki közöttük. Az elkövető a kasszában lévő készpénz egy részét végül magához vette, de amikor egy vásárló lépett a boltba elmenekült. A Nyírbátori Rendőrkapitányság munkatársai haladéktalanul megkezdték az ismeretlen elkövető felkutatását és a bejelentéstől számított két órán belül a nyírbátori vasútállomáson, az egyik várakozó vonaton elfogták.

T. I. 23 éves tiszaszentmártoni lakost a rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítotti kihallgatása alatt beismerő vallomást tett. Helyszíni kihallgatása alatt azt is megmutatta, hogy hova rejtette a rabláskor viselt ruhát. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 26 éves élettársa, aki elfogásakor vele együtt a vonaton tartózkodott, a bűncselekmény elkövetéséből származó pénz elrejtésében nyújtott segítséget.

A rendőrök a dohányboltból rabolt néhány tízezer forintot az utazásukhoz megvásárolt vonatjegyek árát kivéve, a nő ruházatának átvizsgálása közben az alsóneműjében megtalálták és lefoglalták. A Nyírbátori Rendőrkapitányság T. I. ellen őrizetbe vétele mellett rablás bűntett, míg élettársa B. Gy. tiszaszentmártoni lakos ellen bűnpártolás gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A nő szabadlábon védekezhet.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.