Belföld

A Human Rights Watch igazgatója üzent: ki kell zárni a Fideszt a Néppártból

Kenneth Roth, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet igazgatója Budapesten járt a múlt héten, ahol találkozott aktivistákkal, újságírókkal és civilszervezetekkel, majd a CEU-n tartott előadást az emberi jogokról, szúrta ki a hvg.hu.

Roth épp Manfred Weber látogatása idején járt a magyar fővárosban, azonban szerinte a Néppárt csúcsjelöltjének ultimátuma nem a probléma gyökerével foglalkozik, hanem ahelyett, hogy a Fidesz rendszerének egészét nézné, csak néhány részletre koncentrál.

Az Európai Néppártot sajnos jobban aggasztja, hogy hatalomban maradjon a Fidesz szavazatait is felhasználva, minthogy betartsa a demokratikus értékeket. Itt az ideje feltenni a kérdést, hogy az EPP legnagyobb pártjai végre kiállnak a demokrácia mellett, vagy továbbra is maguk között tartják az EU trójai falovát

– kérdezte Roth, aki szerint itt az ideje, hogy felfüggesszék a Fidesz tagságát, vagy kizárják a pártot.

A szervezet igazgatója szerint a Néppártban jelenleg sokan úgy gondolkoznak, hogy a Fidesz benntartásával jobban ellenőrizhetik Orbán Viktort, aki a Néppárton kívül radikálisokkal kötne szövetséget. Roth azonban úgy véli, ezzel a magyar miniszterelnök jár jól, hiszen legitimálja a Néppárt.

Roth elmondta azt is, hogy Orbánnak van félnivalója, amiatt, hogy 2022-ben Németország lesz az EU soros elnöke, ami a legnagyobb befizetője az uniós költségvetésnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik