Belföld

A debreceni kórház sem engedi használni a szülőknek az adományágyakat

A Heim Pál kórház mellett a Debreceni Egyetem Gyermekklinikája sem engedi használni az éjszakát a gyerekük mellett a kórházban töltő szülőknek azokat az összecsukható ágyakat, amelyeket adományként kaptak a kórházak civilektől. Helyette egy pihenésre, alvásra tökéletesen alkalmatlan, 45 centiméter széles kozmetikai széket kínál fel a kórház a szülőnek, de ez a kozmetikai szék eredeti funkciója miatt külön ülő-, láb- és hátrészből áll, a támlák között mélyedések vannak, vagyis lényegében hasznavehetetlen alvásra – derül ki a hvg.hu cikkéből.

Van kép is a mutatványról a portál cikkében.

Nem egyetlen szülővel babráltak így ki (aki végül a földön fekvést választotta inkább, mint kisebbik rossz).

Az esetét egy debreceni szülőcsoportban megosztó anyuka leírásához rövid időn belül számos hasonló komment érkezett, volt, aki pár hetes csecsemője mellett a még be nem gyógyult császármetszés sebével kényszerült az „ágyra”, amíg le nem költözött ő is a földre, ahol legalább a babát is maga mellé tudta venni.

Kiemelt kép: tiltakozók 2019. március elején a Heim Pál kórház előtt, ahol amiatt tüntettek, mert a kórház nem engedi használni a felajánlott adományágyakat. Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik