Belföld

Gyöngyösi Márton vezeti a Jobbik EP-listáját

Kedden döntött a Jobbik választmánya a párt EP-listájáról, írja az Alfahír. Eszerint a Jobbik listavezetője Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese, második helyen Balczó Zoltán, a Jobbik jelenlegi EP-képviselője áll, a harmadik pedig Jakab Péter, a párt szóvivője.

A portál információi szerint a további helyek a következőképpen alakulnak: negyedik helyen Bana Tibor, ötödiken Z. Kárpát Dániel, hatodik Brenner Koloman, hetedik Lukács László György, nyolcadik Szalayné Pánczél Ágnes, kilencedik Dudás Róbert és tizedik Szalay Szabolcs.

A párt tavaly december elején mutatta be EP-programját, melyben leszögezték, hogy

a Jobbik célja egy igazságos, keresztény értékeken alapuló Európai Unió, és egy szabad, szociális és versenyképes Magyarország.

Programpontjaik között hangsúlyos szerepet kap ezen kívül az EU megújítása, illetve új kiegyezést szorgalmaznak az EU és tagállamai, illetve a nemzetek között.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik