Belföld

Megnyert sajtópereiből indít országos kiállítás-turnét a Jobbik

A párt által megnyert sajtó-helyreigazítási perekből válogató, az európai parlamenti választásokig az országot járó vándorkiállítást indított útjára hétfőn a Jobbik és ifjúsági tagozata.

Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese a négy nagyméretű molinóból álló tárlatot bemutató hétfői sajtótájékoztatón elmondta: EP- kampányuk egyik pontja – a migráció elleni küzdelem, a bérunió megteremtése, az európai ügyészséghez csatlakozás és a külhoni magyarok autonómiája mellett – az álhírek elleni fellépés.

Más országokban a kormány maga küzd az álhírek ellen, nálunk pedig a kormány és a kormányzati propagandamédia gyártja ezeket az álhíreket

– jelentette ki az ellenzéki politikus.

Hangsúlyozta, az utóbbi években a Fidesz rendszeresen használta ellenük is ezt az eszközt, és kérdésre válaszolva ide sorolta azt a sajtóhírt is, hogy képviselőtársának, Varga-Damm Andreának köze volna a lakásmaffiához.

Keresztesy Gergő, a Jobbik ifjúsági tagozatának elnöke a sajtótájékoztatón a Fidelitas tavalyi óriásplakát- és molinókampányával állította szembe ezt az akciót.
Arról beszélt:

a Fidesz ifjúsági szervezete önálló gondolatok nélkül, hazug megtévesztésre alapozva végrehajtja a vezérük, Orbán Viktor utasításait, míg a Jobbik ifjúsági tagozata “az igazságot és a tisztességet próbálja meg közvetíteni.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik