Belföld

Vádat emeltek az öt halálos áldozattal járó mezőkeresztesi busztragédia ügyében

Halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy 45 éves nő ellen, aki gépkocsijával egy autóbusznak ütközött 2016 decemberében Mezőkeresztesnél. A busz felborult, utasai közül öten meghaltak, nyolcan maradandó sérüléseket szenvedett.

Az emeletes autóbusz az M3-as autópályán, Mezőkeresztes közigazgatási területén óránkénti 100 kilométeres sebességgel haladt. A járműben 80-an ültek, közülük csak öten kapcsolták be a kétpontos derékbiztonsági övet.

A nő óránkénti 120-130 kilométeres sebességgel érkezett kocsijával az autóbusz mögül a belső sávban, majd elhaladt a busz mellett. Mivel a jármű sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, az autó a jéghártyás úttesten megcsúszott és a busz előtt a külső sávba átsodródva a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött. Ezt követően megpördült, és nekiütközött a külső sávban haladó autóbusz jobb első részének.

Az ütközést követően a buszsofőr előbb balra kormányzott, így a jármű áttért a belső sávba és nekiütközött a bal oldali szalagkorlátnak, majd jobbra húzta a kormányt, ettől az autóbusz megbillent, a bal oldalára borult és mintegy 21 métert csúszva megállt. Az autóbuszba további tíz autó csapódott, illetve ezek egymással többszörösen összeütköztek.

A baleset következtében az autóbuszban utazók közül hárman a helyszínen, ketten a kórházba szállítás után meghaltak. Nyolcan maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket, míg nyolcan súlyos sérüléseket szenvedtek, huszonegyen könnyebben sérültek meg.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője, Dr. Jogg Zsolt megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség fogházat kért a vádlottra. Ennek a vétségnek büntetési tétele pedig 2-től-8-évig terjedő fogház.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik