Belföld

2500 rab szerzett valamilyen iskolai végzettséget egy év alatt

Úgy tűnik, elérkezett a várva várt vizsgaidőszak több hazai börtönben is. Veszprémben és Szegeden is most tették le a vizsgáikat az OKJ-s képzésen részt vevő rabok. Veszprémben 24-en szereztek OKJ-s bizonyítványt. A női fogvatartottak női szabók, míg a férfiak festő-mázolói képesítést szereztek.

A szegedi Csillagban a kertésztanulóknak sikerült izgalmasabbra a napjuk a szokásosnál. Két éven keresztül tanulták a kertészkedést, de a vállalkozás mikéntjéről, a kereskedelem kialakításáról és a munkavállalás jogi ismereteiről is felkészítették őket a Szegedi Szakképzési Centrum tanárai.

Meg is lett az eredménye, mert mindenki átment a szóbelin és az írásbelin. A gyakorlati vizsga pedig kimondottan jól ment nekik. Főleg a palántaültetésben remekeltek.

A tervek szerint az év második felében egy 9 hónapos intenzív szobafestő szakmát adó tanfolyam mellett, a kárpitos, a pék és a szakács szakmák fortélyait is elsajátíthatják a tanfolyamokra jelentkezők.

Országosan gyakorlatilag az összes büntetés-végrehajtási intézetben folyik általános iskolai és középiskolai oktatás vagy szakmaképzés. Ennek eredményeként évente átlagosan mintegy 2500-an szereznek valamilyen iskolai végzettséget, szakképzettséget a rácsok mögött. A legtöbben szobafestő-mázolók, asztalosok, tapétázók, konyhai kisegítők, targoncavezetők, kőművesek és burkolók akarnak lenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik