Belföld

Napsütés után durva szélvihar – veszélyjelzés

Változékony lesz az idő, este érkezik az újabb hidegfront. Kiadták a figyelmeztetést.

Hétfőn napközben a változó felhőzet mellett sok napsütésre, száraz időre számíthatunk. Késő délutántól, estétől északnyugat felől erős felhősödés kezdődik. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél. A hőmérséklet délután többnyire 15-20 fok között alakul, de északkeleten ennél hűvösebb, délnyugaton pedig melegebb is lehet. Késő estére 8-16 fok közé hűl le a levegő – írja a Kiderül.hu.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre és keddre. Délutántól előbb a Dunántúlon, késő estétől már az ország északi felén a szél több helyen viharossá fokozódhat (60-75 km/óra).

Hétfőn este érkezik az újabb hidegfront, keddre több fokkal visszaesik a hőmérséklet.

Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd felszakadozik, csökken a felhőzet, és felhőátvonulásokra számíthatunk.
Kezdetben főként délen lehet még eső, később elszórtan fordulhatnak elő futó záporok. Többfelé lesz erős a nyugati szél, amelyet főleg az északi megyékben viharos lökések is kísérhetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15fok között alakul.

Kiemelt kép: MTI/AP/Jens Meyer

Ajánlott videó

Olvasói sztorik