Belföld

Hétvégére romlik az időjárás

Sok lesz a felhő, és lesz, ahol a tíz fokot se éri el a hőmérséklet.

Pénteken napközben ugyan sok lesz felettünk a felhő, de emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak – áll a Kiderül.hu előrejelzésében. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. A Dunántúlon, illetve a középső országrészben többfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 16 fok között várható, délnyugaton valószínű a melegebb, északkeleten pedig a hűvösebb idő. Késő estére 5 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szombaton a Dunántúlon többnyire erősen, keletebbre változóan felhős idő várható. A Dunántúl nyugati részén helyenként, másutt legfeljebb néhol valószínű kisebb eső, zápor. Kezdetben még többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati szél, majd mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul.

Vasárnap közepesen és erősen felhős időszakok és területek egyaránt lesznek, elszórtan alakulhat ki kisebb eső. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 15 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb. (Illusztráció: MTVA / Jászai Csaba)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik