Belföld

Orbánról egy szót se, alternatív parlamentet akar az ellenzék

Közösen készül az ellenzék a civilekkel és a szakszervezetekkel a március 15-i nemzeti ünnepre.

A kormánypárti Magyar Nemzet azt írja, ellenzéki forrásokból olyan dokumentum került a birtokába, amely szerint az ellenzék össztársadalmi mozgalmat hirdetne és új narratívával állna elő március 15-én.

A belső szervezői útmutató szerint alternatív parlament felállítását tervezik a nemzeti ünnepen. A civil szférából, szakszervezetekből, közéleti szereplőkből verbuvált új, a korábbi megmozdulásokon még nem szereplő szónokok hirdetnék meg a „nép” 12 pontját.

Ezután a pártok felesküdnek rá, hogy mindent megtesznek a 12 pont teljesítéséért alternatív parlamentjükben.

A következő két évben programokat, törvényjavaslatokat dolgoznának ki, ezek eredményeit sajtónyilvános plenáris üléseken mutatnák be és „népi felhatalmazás szavazással” fogadnák el.

A dokumentum szerint az ellenzék az olyan „Fidesz által kisajátított kifejezések” visszavételére törekedne, mint „kokárda,  nemzet, polgár, haza, család vagy isten”. Az ajánlott kifejezések között szerepel a „hit, önbizalom, tudás, felelősség, együtt”.

Meghatározták a tiltott szavak listáját is. Ilyen lesz a beszédekben  a „nem” szó használata, Orbán Viktor, a Fidesz és a kormányzati képviselők neve. 

Pontosan meghatározzák a pártok, a szakszervezetek és a civilek  feladatait is. Március 15-ére az ellenzék élőláncot szeretne és azt, hogy minél több legyen a nemzeti szimbólum, a piros-fehér-zöld ruházat és az idézet a Nemzeti dal soraiból.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik