Belföld

Négy év alatt 41-en használták a hatvani kalandparkot

391 millió forint uniós forrásból épült meg.

2015-ös átadása óta összesen 41-en használták a hatvani kerékpáros kalandparkot, amit 391 millió forintból valósítottak meg – írja a G7. A hozzá kapcsolódó híddal együtt a beruházás kerékpárosonként 9,5 millió forintba került a városnak.

A használók számát azért lehet pontosan tudni, mert a pálya alapesetben zárva van, és csak előzetes regisztrációval lehet igénybe venni. Ennek oka, hogy veszélyes – az átadó után egy profi kerékpáros súlyosan megsérült. Tavaly összesen négyen töltötték ki az igénylőlapot, közülük egy biciklis volt hatvani, vagyis három kerékpáros jelentette a helyi turizmus várt fellendülését.

Az eredeti koncepció az volt, hogy Hatvan és a szomszédos Boldog között bicikliút épül száz százalékos uniós támogatással, ehhez csapták hozzá a kalandparkot és egy cikk-cakkban futó hidat a Zagyva felett. A teljes összeg nettó 884 millió forint volt, vagyis a kevesek által használt, elzárt kalandpark vitte el a pénz majdnem felét.

A bicikliút tervezési és kivitelezési költsége csak nettó 314 millió forint volt, de ezt sem sikerült jó minőségben kivitelezni: a megnyitást követő évben már javítani kellett a beton repedezése miatt. Ennek oka, hogy a vastagság és anyagminőség nem a terv szerint valósult meg, és a garanciális javítások sem hoztak hosszútávon kielégítő eredményt. A repedések egy részébe egyszerűen szurkot öntöttek.

A hatvani szakaszt a Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szíjj László tulajdonában álló Duna Aszfalt készítette, amelynek képviselője a garanciális javításokról szóló jegyzőkönyvben úgy nyilatkozott: „nincs kizárva, hogy a repedések egy bizonyos idő után újra meg fognak jelenni, mert ez fizika”, „töltésen kerékpárutat építeni nem is olyan egyszerű dolog”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik