Belföld

Megfojtottak, elástak a háza kertjében egy szegedi nőt

A Szegedi Rendőrkapitányságon még tavaly nyáron indult eljárás egy helybeli asszony eltűnésének ügyében. A beszerzett információk eredményeként felvetődött a gyanú, hogy az eltűnés hátterében gyilkosság állhat, melynek feltételezett elkövetője az asszony volt barátnője.

A megalapozott gyanú szerint a két nő 2017 májusában veszett össze, melynek során a 44 éves asszony megfojtotta a barátnőjét A holttestet az áldozat házának udvarában egy ismerőse segítségével elásta. Ezt követően csaknem egy évig élt az ingatlanban, miközben a nő családját különböző történetekkel nyugtatgatta a hollétével kapcsolatban.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályával együttműködve kedden tartott helyszíni szemlét a háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét.

A 44 éves szegedi nő ellen emberölés, míg társa, egy 45 éves férfi ellen bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. A nyomozók mindkettőjüket őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztés tettek letartóztatásuk indítványozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik