Belföld

Felvételi nélkül mehetnének egyetemre, akik elvégezték a technikumot

Az ötéves technikusi képzést az ösztöndíjak és a tanulás melletti munkáért járó fizetés mellett azzal is vonzóbbá akarja tenni a kormány, hogy az ide járó diákok felvételi nélkül juthatnának be a szakirányuknak megfelelő egyetemi szakra, – olvasható az Index birtokába került, a felsőoktatás megújításáról szóló kormányzati előterjesztésben.

Az előterjesztés szerint a szakmák tanulása nem vonzó sem a szülők, sem a diákok számára. Az előterjesztés ezért javasolja a technikum név bevezetését, amely “hívószó lehet a szülők, diákok” számára. Az ötéves, érettségit is adó technikusi képzést több eszközzel akarják vonzóbbá tenni: felújított iskolákkal és tanműhelyekkel, biztos egzisztenciát jelentő karrierlehetőségekkel, naprakész tudású oktatókkal, versenyképesen fizetett, a napi gyakorlatot ismerő óraadó mérnökökkel.

Az elképzelések szerint az ötéves technikusi képzés második felében a diákok már vállalatoknál szerezhetnének gyakorlatot, és munkaszerződéssel juthatnának jövedelemhez. Akinek nem találnak munkahelyet a duális képzésben, az is ösztöndíjra lesz jogosult. A negyedik év végén (12. évfolyam) a technikusoknak nem öt, csak négy tárgyból kellene érettségit tenniük. Az ötödik év végén (13. évfolyam) tett szakmai vizsga lesz az ötödik érettségi tárgyuk.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik