Belföld

Puzsért nagyon kiakasztja Závecz hallgatása

Szerinte azt kellene mérnie, mit szólnak a budapestiek ahhoz, hogy Karácsony Gergely kiszolgálja a nagykoalíció parkolási maffiáját.

A főpolgármester-jelölt ezúttal is Facebook-oldalán folytatta magányos harcát Závecz Tibor ellen. Puzsér Róbert most azon háborog, hogy a közvélemény-kutató nem reagált minapi kifakadására, amitől még az őt az LMP figyelmébe ajánló Ungár Péter is elhatárolódott.

Ezúttal a korábbinál is jobban nekimegy Závecz Tibornak és Karácsony Gergelynek, aki nem más, mint

az MSZP és Gyurcsány Ferenc jelöltje, a tizenhárom éve megbukott szoclib-network jelöltje, aki soha nem lesz fajsúlyos politikai szereplő.

DK: Puzsér a Fidesz előretolt éke
Szerintük az LMP majd el fogja dönteni, vállalja-e érte a felelősséget.

Szerinte Závecz Tibor már nem elemzői, hanem politikai szerepet vállalt, amikor egy konferencián arról beszélt, hogy „kezelni kell a Puzsér-problémát”. Puzsér szerint ő nem fenyegette meg Závecz Tibort és az sem fenyegetés, hogy nem indul el

egy olyan előválasztáson, amit Závecz meg az üzlettársai meghackelnek, hanem a polgári jogom – bocs.

Szerinte Závecz diszkreditálja őt egy demokratikus versenyből, az a kijelentése pedig, hogy „kezelni kell a Puzsér-problémát” még egy politikus szájában is a demokratikus diskurzus határán billeg.

Várja Závecz Tibor döntését arról, hogy ő részt vesz-e az előválasztáson

– addig is javaslom, kutassa ki, hogy értesültek-e a budapestiek arról, miként szolgálja ki a mindenre és bármire egyedül esélyes/alkalmas Karácsony Gergely a Fidesz-MSZP nagykoalícióban működő parkolási maffiát! Legyen szíves, kutassa ki, mit szólnak a budapestiek ahhoz, hogy a Karácsony Gergely által vezetett Zuglóban veszteséges a parkoltatás, miközben a maffia milliárdokkal gazdagszik! Legyen szíves, kutassa ki, hogy mi a budapestiek véleménye arról a Karácsony Gergelyről, aki ezt a gyalázatot közgyűlés elé terjeszti, aztán a szavazáskor tartózkodik – mossa kezeit, mert pontosan tudja, hogy ez vegytiszta korrupció!

Puzsér felszólította Závecz Tibort, kutassa ki, a budapestiek szerint érdemes-e lecserélni Tarlós Istvánt erre a Karácsony Gergelyre!

Puzsér: Javaslom Závecz Tibornak, hogy takarodjon el a halál f@szára, és ott kutakodjon
A főpolgármester-jelölt szerint van esélye győzni az előválasztáson, bár úgy látja, nem tiszta eszközökkel harcolnak ellene.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik