Belföld

Audi-szakszervezet elnöke: Nem mondom, hogy nem remegett a lábunk

Az audis dolgozók felismerték, hogy összefogással tudnak változtatni élethelyzetükön – mondta a Népszavának adott interjújában Németh Sándor, az Audi Hungária Független Szakszervezet elnöke.

Nem mondom, hogy nem remegett a lábunk. Előttünk senki nem csinált ilyet Magyarországon. De a sztrájk mögé napról napra többen álltak be

– jegyezte meg.

Németh hozzátette, ugyan általában csökken a sztrájkok támogatottsága, amikor közeledik a tárgyalófelek álláspontja, náluk pont fordítva történt, hiszen nagyon eltökéltek voltak az emberek.

Szerinte az Audi Hungaria vezetősége lebecsülte saját munkavállalói erejét, pedig mint mondta, „a szakszervezetet le lehet becsülni, de a munkásembert nem szabad”.

Németh úgy látja, ha ilyen példaértékű összetartást tudnak mutatni, akkor ezt tovább kell vinni magasabb szintre is, de jelen pillanatban erre nem látnak lehetőséget.

A magyar kormány nem emeli szemmagasságba a magyar munkavállalókat

– fogalmazott a szakszervezet elnöke.

Jövőbeli terveikkel kapcsolatban elmondta, jövő tavasszal is egy megalapozott bérkövetelést szeretnének megfogalmazni, erről pedig tárgyalóasztal mellett szeretnének megállapodni.

200 év múlva lesz valós veszély, hogy a befektetők nem jönnek ide a magas bérek miatt
A sikeres sztrájk után sokan lépnek be az Audi-gyár szakszervezetébe. Az érdek-képviseleti vezetők szerint a nagy konföderációk aligha lesznek sikeresek, a vállalati sztrájkokban viszont van potenciál. Az általános sztrájk illúzióját pedig jó lenne elfelejteni. Interjú.

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik