Belföld
Budapest, 2018. április 5.
Juhász Péter, a párt elnöke az Együtt kampányzáró rendezvényén Budapesten a Csepeli Munkásotthonban 2018. április 5-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Egy évvel a hazug cikk után, az éjszaka közepén igazított helyre a kormánylap

Több mint egy év kellett hozzá. Éjjel 23:21-or kitették, majd azzal a lendülettel le is vették. Ez azt jelenti, hogy soha nem kerül az olvasóik elé, csak ha ismerik a cikk linkjét. Bár ezzel papíron eleget tesznek a bíróság felszólításának, és helyreigazítják a cikket, de a valóságban soha nem kerül egyetlen olvasójuk elé sem, hogy hazudtak

írta Facebookon Juhász Péter, a 2018-as gyászos választási eredménye után feloszlatott Együtt korábbi elnöke.

Juhászt a választás előtt rendre keményen támadta a kormányoldali sajtó. Abban a cikkben, amelyet most igazított helyre az éjszaka kellős közepén az Origo azt állította a névtelen szerző, hogy Juhász megverte, begyógyszerezte, majd a lakásában fogva tartotta előző élettársát.

A helyreigazítás szövege szerint az Origo cikk minden fontos állítása valótlanság volt.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73904556, Káptalanfüredi tábor, elhagyatott új épületek, Place: Balatonalmádi-Káptalanfüred, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.