Belföld

Magyar Nemzet: lőszert is gyártanak majd itt, önállósodik a magyar fegyveripar

Lőszert és lőport is gyártanak majd hosszú távon Magyarországon azokhoz a magyar-cseh fegyverekhez, amelyeket Kiskunfélegyházán állítanak elő – írja a Magyar Nemzet. Az újság szerint az év második felében elkezdődik a sorozatgyártást a gyárban, és a tervek szerint hosszú távon

nemcsak kézi lőfegyvereket, pisztolyokat, géppisztolyokat és gépkarabélyokat gyártanak majd Magyarországon, hanem a hozzájuk szükséges minőségi lőport és lőszereket is.

A Magyar Nemzet szerint ezzel önállósíthatja majd magát a magyar fegyveripar, amely egyelőre cseh licenc alapján szerel össze fegyvereket a Magyar Honvédségnek, a büntetés-végrehajtásnak és a rendőrségnek. Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta, ezekből a fegyverekből eddig tízezer darabot osztottak ki a hadsereg alakulatainak. Az üzemben egyébként a nyárra készítik fel az infrastruktúrát a termelés beindításához, addigra megkötik a szerződéseket a gyártósorokon dolgozó szakemberekkel is.

Simicskó István korábbi honvédelmi miniszter tavaly márciusban jelentette be, hogy a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó HM Arzenál Zrt. gyárában cseh licenc alapján első lépésben a fegyverek összeszerelése indul meg, majd 2019 januárjától a teljes gyártás Magyarországon lesz. A szerződés alapján tíz év alatt százmillió eurós összértékben kétszázezer lőfegyvert gyárthatnak majd Kiskunfélegyházán.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik