Belföld

Fellebbezni fog a börtönre ítélt Mengyi Roland

Óriási félreértés ez, továbbra is kitartok amellett, hogy nem követtünk el semmilyen bűncselekményt, és a fellebbezés során fogjuk is ezt bizonyítani. A probléma az, hogy nekünk kell bizonyítani az ártatlanságot, nem pedig az ügyésznek kellett volna a bűnösséget… Valójában abszurd, fellebbezünk természetesen.

– ezt mondta a hároméves börtönbüntetésre ítélt Mengyi Roland az ATV híradójának. 

Mengyit első fokon ítélte el a Fővárosi Törvényszék, többek között költségvetési csalásért.  A vád szerint Mengyi 2015-ben pénzért vállalta, hogy tető alá hoz egy 500 millió forintos európai uniós, szociális szövetkezetek támogatására kiírt pályázatot, amin aztán az őt lefizető két vállalkozónak kellett volna nyernie. Mengyi 5 + 5 millió forint kenőpénzt kért az ügyletért, aztán később az is felmerült, hogy az elnyert összeg felét kellett volna eljuttatni hozzá.

A korrupciós tervekbe súlyos hiba csúszott: a vállalkozók nem nyerték meg a pályázatot, ráadásul az egész csapatot lehallgatták az adónyomozók. A pályázat bebukása után a vállalkozók visszakövetelték a már kifizetett 5 millió forintot, azért az őket és Mengyit is jól ismerő közvetítő, K. Péter Mengyihez fordult, aki oda is adta neki a pénzt, annak átadásnál viszont lecsaptak az adóhivatal nyomozói.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.