Belföld

Háromszor is ugyanazzal a trükkel húzták le a pénztárost Kőbányán

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő és a férfi október végén egy kőbányai bevásárlóközpont élelmiszerüzletében három esetben is úgy húzták le a pénztárost, hogy azt állították 20 ezer forintos bankjeggyel fizettek. A pénztáros hitt nekik és minden alkalommal 20 ezer forintból adott vissza. Később kiderült, hogy a bankjegyet egyáltalán nem adták át a bolt alkalmazottjának.

A nő 30-35 éves, körülbelül 170 centiméter magas. A bűncselekmények elkövetésekor az egyik alkalommal farmerkabátot, sötét kapucnis mellényt és világosszürke nadrágot, a másik alkalommal rózsaszín kardigánt, kékesszürke nadrágot és fehér cipőt viselt.

A férfi 35-40 éves, körülbelül 170-175 centiméter magas, erős testalkatú. A bűncselekmény elkövetésekor baseballsapkát, fehér pólót, sötét kardigánt, fekete nadrágot és fekete sportcipőt viselt.

A BRFK X. kerületi kapitánysága kéri, hogy aki a felvételeken látható nőt és a férfit felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett hívja a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.

Címkék: budapestkőbánya

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Industrial greenhouse with rows of cultivation.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.