Belföld

Három hónappal meghosszabbították a sólyi gyilkos letartóztatását

Három hónappal meghosszabbította a bíróság a sólyi gyerekgyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását. F. Ferenc ellen különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyik nyomozás.

A bírói végzés szerint továbbra is megalapozottan fennáll annak lehetősége, hogy a fiatalkorú gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a hatóság elől megszökik, elrejtőzik, illetve veszélyezteti a bizonyítást.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kislány eltűnését az édesapja jelentette be tavaly május 18-án késő este. Elmondása szerint a kislány a ház előtt rollerezett a barátnőivel, amikor elment fürödni. Amikor észrevette, hogy nincs sehol, értesítette a rendőröket, de már csak a holttestét találták meg másnap hajnalban. A gyilkosság gyanúsítottját még aznap éjjel elfogták.

A nyolcéves Adrienn édesanyja akkor azt mondta, hogy a rendőrségen láttak egy 15 éves fiatalembert, akit bilincsben kísértek, és az asszony fia ráismert a volt osztálytársára. A gyanújuk be is igazolódott. A kamaszt előzetes letartóztatásba helyezték. F. Ferenc ellen 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt indult eljárás.

A hajmáskéri fiatalember eleinte képtelen volt elviselni a bezártságot, ezért lepedőt kötött az ágya rácsához, és megpróbálta felakasztani magát. Ezután bevitték az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, de miután jobban lett visszavitték a börtönbe.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Csunderlik P�rrel �Hatos P�al, t�n�ekkel besz�ett�
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.