Belföld

Eltüntették a fideszes politikus évértékelőjéről szóló beszámolót

Néhány órával a megjelenése után elérhetetlenné vált a Hevesi Hírportál internetes oldalán a Szabó Zsolt korábbi fejlesztési államtitkár évértékelő beszédéről szóló beszámoló.

A fideszes politikus Orbán Viktor miniszterelnök példáját követve néhány év óta maga is tart évértékelő beszédeket. Az idén február 8-án – a miniszterelnök előtt két nappal – tartotta az összejövetelt a hatvani Grassalkovich-kastély dísztermében. Szabó egyebek mellett arról beszélt a hallgatóságnak, hogy 2015 óta mintegy 150 milliárd forint támogatás érkezett a térségbe. A támogatásokból 38 település részesült. Ezen a ponton azonban az előadásban ismét megtámadta régi pártbéli ellenfelét, a hatvani polgármestert.

A megyei lapban publikált és ott azóta is olvasható cikk szerint Szabó az önkormányzati választás kapcsán lényegében hadat üzent Horváth Richárdnak, a város vezetőjének. A heol.hu szerint a volt államtitkár azt mondta, Hatvan 2014-ig jól fejlődött, de a lendület ezt követően megtört.

A cél az, hogy az őszi önkormányzati választások után ismét a korábbi felívelő pályára állítsuk a települést és a közös célok megvalósuljanak.

Az évértékelőben megjelölt 2014-es korszakhatár nem véletlen, addig ugyanis Szabó Zsolt maga volt a város polgármestere. Az akkor bevezetett összeférhetetlenségi szabályok azonban nem engedték, hogy országgyűlési képviselőként továbbra is betöltse a posztot, ezért átadta azt Horváth Richárdnak. A kiválasztott utóddal azonban rövid időn belül annyira összevesztek, hogy a mai napig tart a háborúskodás. A Fidesz országos vezetése azonban a közelgő EP-választás miatt nem engedi, hogy teregessék a belső konfliktusokat. Az önkormányzat feletti befolyás megszerzése miatt kiújuló konfliktust felvillantó újságcikket el is tüntették a Szabóhoz közelálló helyi lapból. A tudósítás, amelyhez eredetileg fotógalériát is készített a lap munkatársa, napok óta üres oldalként jelenik meg.

Néhány hete már volt egy hasonló eset a városban. Januárban a szintén Szabó Zsolt befolyása alatt álló Hatvan Online vett le egy írást, amelyben általános iskolás diák pulóverfeliratával próbálták lejáratni a polgármestert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik