Belföld

200 milliós drogfogás Hajdú–Bihar megyében

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 14 gyanúsítottal szemben.

Egy 26 éves debreceni férfi másfél évvel ezelőtt került a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának látókörébe. T. István a megalapozott gyanú szerint rendszeresen vásárolt kábítószert budapesti ismerőseitől azért, hogy azt tovább értékesítse.

A hajdú-bihari rendőrök a beszerzett információk alapján azonosították a férfi kapcsolatait és a budapesti nyomozókkal közösen összehangolt akció során, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeivel, valamint a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival azonos időpontban, otthonaikban fogták el a hat gyanúsítottat.

A rendőrök a dunakeszi házaspárnál közel 50 kilogramm marihuánát, 1 kilogramm kokaint, több millió forintot, valamint valutát találtak. C. Józsefnél 3 kilogramm amfetamint, 2000 darab extasy tablettát, míg a többi gyanúsított lakásában készpénzt, valutát, és más kábítószergyanús anyagokat foglaltak le.

A nagyszabású akció során elfogott és a megyei rendőr-főkapitányságra előállított öt férfit, valamint a nőt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság azonnal el is rendelt.

A részletes nyomozati munka eredményeként a rendőrök az ügyben további 7 férfit és 1 nőt fogtak el és gyanúsítottak meg kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével, valamint több tucat kábítószer-fogyasztót is azonosítottak.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a budapesti, dunakeszi, debreceni, solymári, nyíregyházi, ürömi és pomázi gyanúsítottakkal szemben – szakértők bevonásával – folytatta az eljárást, amelynek vizsgálati szakaszában a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik