Belföld

Hónapokon át nyugtatókkal és altatókkal mérgezte kollégáit a pécsi ápolónő

Jogerősen is két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy ápolónőt, aki csaknem egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit egy pécsi klinikán - közölte a bíróság hétfőn az MTI-vel.

Azt írták: a nőt öt rendbeli, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben találták bűnösnek, ezért két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották a nővéri, ápolónői foglalkozástól. A pénteken meghozott jogerős ítélet szerint

próbaidőre elrendelték a nő pártfogói felügyeletét, valamint a több mint négymillió forintos bűnügyi költségből egymillió forint megtérítésére is kötelezték.

A vádlott 2015. novembertől dolgozott ápolónőként a pécsi klinika neurorehabilitációs osztályán. 2016 tavaszától az osztályon is használt pszichiátriai gyógyszereket tett – heti rendszerességgel, hetente akár többször is – öt kollégája kávéjába, illetve ivóvizébe, “hogy kipróbálja és megtudja, hogy annak milyen hatása lesz” – áll a közleményben.

Az adagolt szerek hatására az érintetteknél feszültség, fáradékonyság, álmosság, bizonytalanság, mellkasi szorítás, szívritmuszavar, vérnyomásváltozás, izomgörcsök és pánikszerű rosszullét alakult ki. A tünetek órákon, illetve pár napon belül megszűntek.

Az ápolónő a nyomozati szakaszban beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettére azonban nem tudott érdemi magyarázatot adni.

A baranyai megyeszékhely klinikáit fenntartó Pécsi Tudományegyetem (PTE) az esetről tavaly júniusban az MTI-vel azt közölte, hogy a gyógyító intézmény neurorehabilitációs osztályán korábban több dolgozó váratlanul rosszul lett. Az intézmény és az érintett egység vezetése vizsgálatot indított, amelynek eredményeképpen a klinika elnöke feljelentést tett.

A hatóság gyors és hatékony nyomozómunkájának, valamint a klinikai vezetők és munkatársak segítőkész együttműködésének köszönhetően napokon belül elfogták a gyanúsítottat, aki feltételezhetően tudatmódosító szereket csempészett munkatársai italába, ezzel előidézve rosszullétüket

– tájékoztattak korábban.

Kiemelt kép: Thinstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik