Belföld

Handó Tünde már az őt kritizáló bírók szakmai munkáját támadja

Amihez egyébként nincs sok köze.

Tovább hadakozik Handó Tünde az Országos Bírói Tanáccsal, most épp a tanács tagjainak pártatlan bíráskodását vonta kétségbe – írja a Népszava.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a lap szerint egy belső üzenetben többek közt azt írta: reméli, hogy az OBT tagjai ítélkezésük során bírói kötelezettségüknek megfelelően, függetlenül és pártatlanul járnak el, szerinte ugyanis OBT-tagként valótlanságokat állítanak és a sajtóval is összejátszanak.

A cikk megjegyzi: Handó eddig az OBT-t és tagjait csak a tanács tevékenysége miatt támadta, most először pécézte ki szakmai munkájukat. Hozzáteszik: neki egyébként semmi köze a bírák szakmai munkájához, a bírósági igazgatás irányítása a dolga, szigorúan elválasztva az ítélkezéstől.

Egy tavaly augusztusban kiszivárgott levélből az derült ki, hogy Handó az általa kinevezett bírósági vezetőket, az ítélőtáblai és törvényszéki elnököket arra kérte, hogy legalább három törvénytelenséget találjanak az OBT működésében.

Most azután üzent, hogy az OBT szerdai ülésén megtárgyalta és nyilvánosságra hozta az OBH-elnök pályázatelbírálási gyakorlatát, illetve az OBT felé fennálló kötelezettségeinek teljesítését vizsgáló bizottság jelentését. Eszerint Handó több esetben nem tett eleget törvényi kötelezettségeinek. A tanácsnak alaptörvényben rögzített feladata az OBH-elnök ellenőrzése, Handó azonban tavaly tavasz óta, amikor elkészült a bírói tanács előző, kritikus jelentése munkájáról, illegitimnek tekinti az OBT-t. (Fotó: MTI / Vajda János)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik