Belföld

Ezer tüntetőt várnak a debreceni Teva-gyár elé

Tovább folytatódnak a bértárgyalások, azonban hétfő délután 16 órától tüntetést tartanak a Teva debreceni gyára előtt a munkavállalók és Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ). Székely Tamás szakszervezeti elnök a 24.hu kérdésére elmondta:a munkáltatótól olyan fix béremelést kértek, ami

tisztességes színvonalra emelné a gyár csaknem 2000 munkavállalójának fizetését. A Teva-gyár dolgozói ugyanis kimaradtak a bérfejlesztési hullámból.

Székely Tamás szerint általánosságban elmondható, hogy

a Teva munkavállalóinak bérezése a gyógyszeripari bérektől nagyjából havi 100 ezer forinttal elmarad és a teljes munkaerőpiacot tekintve is lemaradásban van.

A szakszervezet és a Teva között befagytak a bértárgyalások, mivel a munkáltató által felkínált 7 százalékos béremelést a VDSZ nem fogadta el.

Ez a hét százalék csak az alacsony keresetűek bérkorrekcióját fedezné, úgy-ahogy

– tette hozzá Székely Tamás, aki a délutáni megmozduláson körülbelül 1000 demonstrálóval számol.

Kiemelt képünkön: A TEVA Gyógyszergyár Zrt. látképe 2012 Agusztusában. Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik