Belföld

Bayer Zsolt-féle töménységben gyalázta a baloldalt az érdi alpolgármester

Spirk József
Spirk József

újságíró. 2019. 02. 11. 12:16

Kétpercnyi szidalomáradat volt az érdi városvezetés válasza, amikor az ellenzék egy túlóratörvény-ellenes javaslattal állt elő az önkormányzatban.

Bács István fideszes alpolgármester a legutóbbi testületi ülésen Bayer Zsolttól és Sneider Tamás Jobbik-elnöktől vett idézetekkel reagált a DK-Együtt-MSZP-frakció indítványára, de egy sor saját kifejezéssel is megtoldotta a klasszikusokat.

Az ellenzéki frakció három képviselője, Csőzik László, Szűcs Gábor és Havasi Márta rövid felszólalásokban beszélt arról, azért adtak be határozati javaslatot, hogy Érd önkormányzata ne alkalmazza a „hasztalan, erkölcstelen lehetőséget” a 400 túlóra bevezetésre. Havasi például azzal érvelt, hogy az ország és a magyar gazdaság érdeke lenne a békétlenség megszüntetése. Márpedig a kormányintézkedés a békétlenség irányába terelte az országot, ezért a javaslat arról szól, hogy legalább helyben enyhítsék a feszültséget. Mint mondta, remélte, a közgyűlés megfelelő hely arra, hogy megvitassák, hogyan lehet a rabszolgatörvény elől kitérni, de a fideszes képviselők elmenekültek a vita elől.

Ezt követően kért szót az alpolgármester, hogy elmondja mi a véleménye az Érden is utcai tüntetést szervező baloldalról.

Nekem önökről, négyükről az a véleményem, hogy egy képmutató, álszent, aljas banda tagjai. Az, hogy szerencsétlen, nyomorult, rohadt kis proli, ez nagyon felháborító, ugye? És fekve hány az egész balliberális sajtó ezen. Az, hogy bajszos szar meg az, hogy geci, az teljesen rendben van, ugye, Havas  Márta képviselőtársam? Ha azt mondom, hogy csőcselék, ezért a kedves párttársával egyből vonaglanak a bíróságra, de ha azt mondom, hogy bűnöző, huligán, söpredék, akkor pedig örömükben vonaglanak. Igazam van? Szó szerint önöktől idézek. Ha valaki azt mondja, jöhetnek a cigányok, mindenkit agyon ütök, ez baromi jó vicc, ugye? Ezen röhögünk, röhög az egész társaság. És ha valaki azt mondja, jöhetnek a zsidók, én mindenkit agyonütök, az is ugyanolyan vicces lenne? (…) Maguk csak kétfajta kormányzást ismernek, és ez a kettő lehet ugyanaz is, a kommunizmus és a diktatúra. Ha nincs kommunizmus, önök diktatúrát kiáltanak. Én elküldeném önöket, mind a négyüket nagyon hosszú időre mondjuk Észak-Koreába vagy Fehéroroszországba, hogy nézzék meg, milyen az a kommunizmus, milyen az a diktatúra, és milyen az a kommunista diktatúra. És remélem, hogy ezt tanulmányozzák. És az egész baloldalinak hazudó takonyszerű képződmény véleményem szerint egy képmutató, álszent, hazug banda. Köszönöm szépen.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73867885, A Huawei közép-, észak-európai és kanadai elnöke, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.