Belföld
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ballai: Olyan lapot szeretnénk, ami nem enged sem a bal-, sem a jobboldali szélsőségek nyomásának

Február 6-tól a Magyar Idők napilap nevet vált, és Magyar Nemzet néven jelenik meg majd, a lap főszerkesztője pedig Gajdics Ottó helyett Ballai Attila lesz. Ballai az Azonnalinak arról beszélt, hogy

konzervatív, nemzeti elkötelezettségű napilapot szeretnék híven a hagyományaihoz, ami nem enged sem a bal-, sem a jobboldali szélsőségek nyomásának.

A lapot pedig nem szavazóknak írják majd, hanem olyanoknak, akinek nem célja a békétlenség – mondta. Szeretné visszahozni a Nemzetre korábban jellemző „mértéktartást, józan hangot, eleganciát, emelkedettséget” a külső befolyásról pedig így nyilatkozott:

Ilyet nem mondok, hogy külső befolyásnak nem engedek, hiszen az életünk arról szól, hogy azoknak engedünk. Várom ezeknek a külső befolyásoknak a tartalmát, a mennyiségét, a minőségét, nem feltétlenül a politikából, hanem az életből, aztán majd meglátjuk. Ostobaság lenne azt mondani, hogy bezárkózunk! Nyilván fogunk engedni külső hatásoknak, csak szelektálni kell közülük.

Ballai az Azonnali kérdésére annyit még elárult, hogy neki mindenképpen a szakmaiság lesz az első.

Frissítés:

Az Azonnali külön hírben megírta azt is, hogy a Magyar Nemzet volt főszerkesztőjére, Gajdics Ottóra a Szabad Föld hetilapot bízzák. Ezt tavaly adta el Puch László volt MSZP-pénztárnok Mészáros Lőrincnek, aki rögtön „fel is ajánlotta” a kormánypárti médiaholdingnak. Emellett a portál úgy tudja, Gajdics továbbra is a Karc FM rádió főszerkesztője marad.

(Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Women shout slogans in front of the Supreme Court during a protest against 'La Manada' (Wolf Pack) in Madrid on 4th May, 2018.
 (Photo by Juan Carlos Lucas/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.