Belföld

43 centi széles járdát hagytak a gyalogosoknak a Reáltanoda utcában

Még akkor sem felelne meg  törvényi minimumnak az V. kerületben található Reáltanoda utca járdája, ha a felújítás után elhelyezett pollereket eltüntetnék, de legalább babakocsival is használható lenne – írta meg egy, a Járókelő.hu-ra érkezett bejelentés alapján a Közlekedő Tömeg Facebook-oldalán.

Júniusban a civilek javaslatokat tettek az utca élhetőbbé tételére, ezeket elküldték a Belváros-Lipótváros Városfejlesztő Kft. részére is. A cég válaszában arról tájékoztatta az egyesületet, hogy

a felújítás célja az érintett utcák élhetőbbé tétele, és ahol kiemelt szegélyt alkalmaznak, ott mindenhol biztosítani fogják az – egyébként jogszabályban is előírt – minimum 1,5 méteres járdaszélességet.

A Közlekedő Tömeg szerint azonban nem így jártak el. Mint fogalmaznak:

Bár a végleges forgalomtechnikai elemek még nem kerültek kihelyezésre, minden jel arra utal, hogy a felújított Reáltanoda utca Magyar utca és Szép utca közötti szakaszán továbbra is mindkét oldalon engedélyezett lesz a parkolás, így itt még az előírt minimális szélességű járda sem áll majd a gyalogosok rendelkezésére. Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár épülete előtt a napokban pollereket telepítettek, ezáltal az egyébként is kevesebb mint 1 méter széles járda szabad szélessége egy szakaszon 43 centiméterre csökkent.

43 centi széles járda, parkoló autók mindenhol – megnyitották a felújított Reáltanoda utcátMiközben az európai…

Közzétette: Közlekedő Tömeg – 2019. január 29., kedd

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.