Belföld

Érzékenyítő tréningre mennek a romákat diszkrimináló kidobók

Érzékenyítő tréningre mennek a REMIX Disco romákat diszkrimináló biztonsági őrei és kollégáik az Egyenlő Bánásmód Hatóságon született megállapodás értelmében

– tudatta közleményben az aHang, ahol petíció is indult azért hogy a Gozsdu udvarból ne tiltsák ki szisztematikusan a romákat.

Tavaly januárban a budapesti REMIX Disco biztonsági őrei megtagadták a belépést egy fiatalokból álló – nem ittas, nem bedrogozott, megfelelően öltözött – roma társaságtól. Mivel rajtuk kívül mások bejuthattak a szórakozóhelyre és a házirendre hivatkoztak az őrök, ezért arra következtettek, hogy roma származásuk miatt diszkriminálja őket a hely.

Következtetésük helyességét erősítette meg pár hónappal később az a tény, hogy ugyanerre a helyre nem engedték be a Parno Graszt zenekar roma származású tagjait. Ők nem tettek feljelentést, Kiss Márió, a korábbi eset egyik elszenvedője viszont igen, ahogy egy másik diszkrimináló szórakozóhely esetében is, ahova ősszel nem engedték be.

Az októberben a Gozsdu udvarban történt esetet egy hangfelvétel is őrzi, amelyben egyértelmű, hogy a társaság tagjainak nem ad megfelelő magyarázatot a biztonsági őr, hogy miért nem mehetnek be a helyre. Az ügyben az aHang oldalán petíció indult, melyhez kapcsolódóan az érintettek és az aHang aktivistái később akciót tartottak a Gozsdu udvarban: angol és magyar nyelvű táblákkal üzentek a bent szórakozó turistáknak és magyaroknak, hogy ez a hely diszkriminál.

A januári – REMIX Discoban történt – esetnek tegnap délelőtt zajlott a tárgyalása az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál. A tárgyalás megegyezéssel zárult: a szórakozóhely minden biztonsági őre két hónapon belül egy az UCCU Alapítvány által szervezett érzékenyítő  képzésen fog részt venni, hogy meggyőződésükké válhasson:  a származás, így a roma származás is, adottság, amely megannyi értéket hordoz magában.

Jó lenne, ha ez alapján elvetnék a face controll gyakorlatát, negatív sztereotípiák alapján nem segédkeznének egy társadalmi csoport kirekesztésében

– írja Kiss Márió a közleményben.

Kiemelt kép: aHang

Ajánlott videó

Olvasói sztorik