Belföld

Több százezer forintot fújt meg a ceglédi postáról két fiatal

A Ceglédi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 17 éves fiú és egy 31 éves helyi férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint a 31 éves férfi és fiatalkorú társa szerda délután négy körül bementek a ceglédi postahivatal csomagfelvevő helyiségbe, ahol látták, hogy a kassza nyitva van.

Ezt követően onnan kimentek, majd megbeszélték, hogy amíg K. Vilmos a posta előtt várakozik, addig a 17 éves fiú a kasszában lévő készpénzt eltulajdonítja. A fiatalkorú fiú visszament, majd bemászott a pult fölötti nyitott ablakon és kilopta a kasszában lévő több mint négyszázezer forintot. A feltételezett elkövetők a lopott pénzt elosztották egymás között. Az esetről a posta alkalmazottja bejelentést tett a rendőrségen.

Az esetet követően aznap este K. Vilmos önként feladta magát a Ceglédi Rendőrkapitányságon, ahol a lopott pénz ráeső részét visszaszolgáltatta. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozók még aznap azonosították a 31 éves férfi fiatalkorú társát, akit egyik ceglédi rokonánál elfogtak és előállítottak. A rendőrök a fiú rokonának lakásában végrehajtott kutatás során megtalálták az ellopott pénz egy részét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik