Belföld

Életfogytig tartó fegyházat kapott a vámospércsi baltás gyilkos

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és életfogytig tartó fegyházra ítélte azt a férfit, aki 2017 januárjában egy szóváltás után baltával és fűrésszel ölte meg a szállásadóját Vámospércsen. A bíróság K.I-t különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölésben és rablásban mondta ki bűnösnek.

A tettes háza 2006-ban leégett, ezért hajléktalanná vált. 2015-ben egy idős, mozgásában nehezített férfi azonban befogadta a vámospércsi otthonába. Mind a ketten hosszabb ideje italoztak. A két férfi tavaly január 21-én összeveszett. A vádlott felszólította az idős sértettet, hogy rakjon tüzet a kályhában, de ő erre nem volt hajlandó.

K. I. ezen annyira felhúzta magát, hogy a kályha közelében lévő baltával nagy erővel háromszor is fejbe vágta. Ezután egy faággal, majd egy fűrésszel ütötte a szállásadója fejét. Miután a vádlott felhagyott a bántalmazással, a faágat felvágta, begyújtott vele a kályhába és visszafeküdt aludni anélkül, hogy a sértettet állapotáról tájékozódott volna.

Másnap reggel látta, hogy a férfi semmilyen életjeleket nem mutat, de ennek ellenére sem értesített senkit. A sértetthez két nappal később látogatók érkeztek, ők fedezték fel a holttestet.

A Debreceni Törvényszék K.I.-t egy rablásban is bűnösnek találta. Január 20-án egy helyi boltban levett a polcról és félretett egy két decis szeszesitalt, a boltban egyedül tartózkodó eladó azonban az üveget a pénztár mögötti állványra tette át. Amikor a férfi meglátta, a nőt szidalmazva azt állította, hogy az italt máshol vásárolta. Az asszony cáfolta, a vádlott erre a pulton átnyúlva megragadta a felső ruházatát, majd kirángatta a pultból és magához vette az italt.

A Debreceni Törvényszék indoklásában elhangzott: K.I. előbb maga is beismerő vallomást tett, később viszont teljes tagadásba ment át. Bűnösségét azonban a tanúvallomások, az okirati bizonyítékok és a szakértői vélemények is igazolják. Az igazságügyi elmeorvos szakértő szerint az indulati cselekmények után röviddel a vádlottak általában őszintén nyilatkoznak, így K.I. eredeti vallomása vélhetően nem tekinthető hamisnak.

A bíró hozzátette: a vádlott agresszív és domináns volt a sértettel, aki többeknek is panaszkodott, hogy K.I. rendszeresen veri, de nem tudja kitenni a házából. Segítséget viszont senkitől nem kért. A bíró kiemelte: érthetetlen, hogy a vádlottat 65 évesen mi vitte rá, hogy egy ilyen súlyos bűncselekményt kövessen el. Valószínű, hogyha nem alkoholbeteg, akkor a szóváltásnak talán nem is lett volna ilyen végzetes következménye.

A szakértőnek egyébként nem volt egyszerű dolga, a két napon át fekvő holttestet ugyanis állatok, valószínűleg patkányok kezdték ki, ezért a külsérelmi nyomokat nehezebb volt azonosítani, vizsgálni.

Az ítélet ellen a vádlott és a védője is fellebbezett. A vámospércsi gyilkos a másodfokú eljárás során is tagadta a bűnösségét. Az utolsó szó jogán azt mondta, hogy nem ő követte el a bűncselekményt és hazudnak a tanúk.

A Debreceni Ítélőtábla bíróját nem hatották meg a szavai és helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A gyilkosságért elítélt férfi 25 év múlva szabadulhat leghamarabb feltételesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik