Belföld

Engedély nélkül épített panorámás jógastúdiót a rákos gyerekek nevében gyűjtött pénzből a Daganatos.hu Alapítvány

Eddig 1,7 milliárd forintot gyűjtött az egyszázalékos felajánlásokból a Dagantos.hu Alapítvány, amely kampányvideói alapján a kapott támogatásokat a daganatos gyerekek anyagi támogatására fordítja. Csakhogy a 444.hu cikke szerint a szervezet egészen másra költi a pénzt a beteg gyerekek megsegítése helyett.

A portál cikke szerint az alapítvány a pénz egy részét egy jógaközpont létrehozására fordította, amit ők Gyermek Vitál Stúdiónak neveznek. 

A stúdiót a budapesti Pünkösdfürdő utca 48. szám alatt egy 100 négyzetméteres ingatlanban rendezték be, amihez hozzáépítettek egy üvegfalú termet is a teraszon. Méghozzá pazar panorámával.

A jógaközpont egy éve el is készült. Az alapítvány szerint a stúdiót első sorban azzal a céllal hozták létre, hogy segítséget nyújtsanak a daganatos betegségben érintett családoknak. Ám a saját posztjaikból sem tűnik úgy, hogy kizárólag daganatos gyerekek járnak a stúdióba, használják felnőttek is.

A felnőttek nemcsak napközben használják, 444.hu cikke megjegyzi, hogy a ház lakói szerint többször is előfordult, hogy a Vitál Stúdióban éjszaka olyan hangosan buliztak, hogy a zajtól csak nehezen lehetett elaludni. („Céges rendezvényt nyilván lehet tartani a cég céghelyén, de azért mégsem így képzel el az ember egy daganatos gyerekeken segítő alapítványt” – írta az egyik lakó.)

Ráadásul a Daganatos.hu Alapítvány úgy építette fel az üvegkalitkát a teraszra, és kezdte meg a stúdió működtetését, hogy nem kért arra engedélyt. Emiatt a ház közgyűlése felszólította az alapítványt a homlokzaton engedély nélkül kialakított létesítmény visszabontására, és arra is, hogy szüntessék meg „a lakástól eltérő használati módot is”. A szabálytalanságot az óbudai önkormányzat is megerősítette a lapnak, amely a budapesti kormányhivatalhoz továbbította az ügyet. 

Érdekesség, hogy az RTL Klub kérdésére a Daganatos.hu Alapítvány azt állította, hogy ők valójában sosem gyűjtöttek pénzt a gyermekonkológiai centrumok fejlesztésére, mivel tevékenységük „leginkább a daganatos gyermekkori betegségek prevenciós területeire fókuszál”. Az alapítvány részéről Gombár Györgyi a csatorna Házon kívül című műsorának előbb írásban válaszolt, majd még adásba sem került a riport, már az előzetes alapján hazugsággal vádolták meg a műsort és kiosztottak mindenkit. Gombár itt fejtette ki, hogy a begyűjtött 1 százalékokból miért nem a daganatos gyerekek családjait támogatják elsősorban.

„15 éves munkánk során számos daganatos betegségben szenvedő gyermek családjának nyújtottunk anyagi támogatást, de itt is azt éreztük, hogy ugyan segítségnek érezhették a családok ezt az akkori helyzetükben, de ez szinte sosem szolgálta közvetlenül a beteg gyermekek felépülését. Ezt biztosan több szervezet is alá tudja támasztani, akik a támogatás útját lekövették, hogy ezekben a helyzetekben a családok leginkább a lemaradt közműtartozásra, tűzifára, lakbérhátralékra fordították a támogatást.”

A cikk megjegyzi, hogy az adósságok felhalmozása azért nem egy meglepő élethelyzet, ha például egy anya egyedül neveli a beteg gyerekét, aki mellett otthon is kell maradnia. Vagy ha kemoterápiás kezelésre kell utazni több hétre egy távolabbi kórházba. Több alapítvány is segít az ilyen helyzetbe került családoknak. De a Daganatos.hu Alapítvány nem erre jutott.

„A kuratórium a háttérelemzések, és a sokéves tapasztalatok alapján arra jutott, hogy a legtöbbet akkor tehetjük, ha megpróbáljuk megelőzni a betegség kialakulását, illetve kiújulását, nem pedig sokadikként beállni a sorba, akik fogják a betegágyon a gyermekek kezét, vagy kifizetik a villanyszámlahátralékot. Talán furcsán hangzik, de nem biztos, hogy az anyagi támogatás a legoptimálisabb segítség egy daganatos gyermeknek”.

Egyébként a jógastúdió előtt a Daganatos.hu Alapítvány nagy beruházása egy balatonfüredi nyaraló volt. 2009-ben vették meg az ingatlant és láttak neki az átalakításának. Erre eddig 76 millió forintot költöttek, de egyetlen egy gyerek sem nyaralt még az épületben. Gombár Györgyi szerint azért nem, mert tavaly ugyan már elkészültek, de csőtőrés volt az épületben. Azt ígérik, hogy idén már nyaralhatnak ott daganatos gyerekek. Tíz évvel az ingatan megvásárlása után.

A Daganatos.hu Alapítvány része annak a több szálon összefonódó alapítványhálónak, amelyik sikeresen gyűjti az egyszázalékos felajánlásokat. Ide tartozik az Országos Állatmentő Alapítvány, aminek a telephelyén nem találtunk egyetlen állatot sem, és a Gyermekmentő Támogató Alapítvány is, ami nem ment gyerekeket, és egy fonyódi, elhagyatott faházba van bejelentve.

Kiemelt képünkön a Daganatos.hu kampányfilmjének részlete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik