Belföld

Hadházyék leírták az MTVA-vezérnek szánt kérdéseket, hogy ne kelljen félnie

Az MTVA Kunigunda utca székházában tartózkodó Hadházy Ákos és Szél Bernadett írásba foglalta azokat a kérdéseket, amelyeket Papp Dánielnek, a köztévé vezérigazgatójának személyesen szándékoztak feltenni, csakhogy eddig nem sikerült összehozni a találkozót.

A képviselők decemberi demonstráció után hétfőn újra bementek be az MTVA óbudai épületébe, de az előtéren túl nem jutottak. Papp Dániel még hétfőn rövid időre lement a képviselőkhöz, de meghallgatni nem volt hajlandó őket, csupán egy, láthatóan előre elkészített szöveget ismételt el többször saját kamerái előtt, amelyben azt hangoztatta, hogy az ellenzéki képviselők megfélemlítik a közmédia dolgozóit.

Hadházyék szerda reggel egy A4-es lapra leírták Papp számára, hogy milyen ügyekben kíváncsiak az álláspontjára. Mint írták, ezzel megpróbáljuk megkönnyíteni „a rettegő hírhamisító Papp Dániel vezérigazgató dolgát, hogy ne féljen olyan nagyon találkozni két országgyűlési képviselővel”. A lapot a kommunikációs igazgatón, vagy a biztonsági őrökön, esetleg a kameramanokon keresztül próbálják eljuttatni hozzá.

A Facebookon is közölt 10 (+1) kérdés az MTVA elmúlt években elkövetett és közismertté vált hírhamisítási ügyeit veszi sorra.

  • 1. Hogyan lehet valaki az MTVA vezérigazgatója, aki még 2011-ben úgy vágta meg a Daniel Cohn-Bendit-riport, mintha a zöldpárti EP-képviselő elmenekült volna a kérdései elől, miközben erről szó sem volt? Továbbra is tiltakozik-e amiatt az állítás miatt, hogy Ön hírt hamisított?
  • 2. Hogyan sikerült 2012-ben, az Operánál rendezett tüntetésről úgy bejelentkezni, hogy a riporter háta mögött csak rendőrök meg az üres Andrássy út látszódjon?
  • 3. Normális dolog-e az MTVA-nál, hogy egy évekkel korábban, feltehetően Kairóban készült videót tesznek közzé, azt állítva, hogy a kölni szilveszteri események láthatók rajta?
  • 4. Bevett gyakorlat-e az MTVA-nál, hogy Pukli István lejáratása érdekében a saját, korábbi anyagukat vágták meg úgy, hogy teljesen más értelme legyen, mint ami valójában elhangzott?
  • 5. Alkalmasak-e azok a munkatársak, akik a münsteri támadás ügyében még órákkal azután is bevándorlókról írnak, hogy kiderült, pszichés beteg német férfi volt az elkövető?
  • 6. Belefér-e a közszolgálati alapelvekbe, hogy egy bevándorlásellenes AfD-politikus játssza a hétköznapi, migránsoktól rettegő németet a köztévé riportjában?
  • 7. Hogyan egyeztethető össze a szakma szabályaival, hogy ugyanaz a bangladesi migráns Boszniában egyik nap még békés menekült, másik nap már a határőrökkel harcol?
  • 8. Belefér-e a vezérigazgatónak a pártatlanság fogalmába, hogy egy október 23-i tüntetésről szóló tudósítás azzal kezdődik, ki kinek a felszólalását „fúrta meg”?
  • 9. Mindennapi gyakorlat-e, hogy az MTVA a saját épülete előtti tüntetésről egy másik sajtóorgánum szemlézésével számol be, majd három percen keresztül hazugságokat sorol a szervezőről?
  • 10. Mi a magyarázat arra, hogy az MTVA vezérigazgatója nem hajlandó személyesen találkozni az országgyűlési képviselőkkel, és hogyan képzeli, hogy biztonsági őrökkel dobatja ki őket az épületből?
  • +1 Mennyiben egyeztethető össze az MTVA alapelveivel, hogy a riporter mondja meg egy nyilatkozónak, hogy milyen szavakat használjon?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik