Belföld

Nyomoz az ügyészség Fekete-Győr András ellen, mert füstbombát dobott a rendőrök közé egy tüntetésen

Korábban már volt róla szó a kormánypárti médiában, hogy egy feljelentéseiről ismert magánszemély bejelentése miatt nyomoznak a Momentum elnöke ellen. A hvg.hu rákérdezett a Központi Nyomozó Főügyészségnél, hogy ez tényleg így van-e.

A hivatal azt írta a lapnak, hogy nem csak a magánszemély bejelentése miatt nyomoznak, mert a feljelentést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda is megtette, ezek alapján a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya

hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt már december 18-án nyomozást rendelt el.

Fekete-Győr azt mondta a lapnak, hogy hivatalos értesítést még nem kapott, de az a politikai rendszer, ami nem hajlandó tárgyalni, ami csak az erő nyelvén ért, az ne lepődjön meg, ha az emberek visszatámadnak. A felelősség azokat terheli, akik a rendőrsorfal mögé bújva belekényszerítik az embereket abba, hogy csak elzavarni lehessen őket. A felelősség tehát Orbán Viktort és kormányát terheli az utcai ellenállás minden pillanatáért, mondja a Momentum elnöke, aki egy kormányellenes tüntetésen egy egyébként legális, boltban kapható füstbombát dobott a parlament előtt álló rendőrsorfal mögé.

Természetesen semmilyen olyan eszközt nem használtam, ami sérülést tudna okozni. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem akartam senkinek sem ártani, a rendőrökért is tüntettem. Politikai véleményt nyilvánítottam ki, sok ezer emberrel közösen.

– mondta Fekete-Győr.

A “közmédiában” a képviselőket verő fegyveres biztonsági őrök ellen nem indul eljárás? Miért nem nyomoznak akkor, amikor a papíron hétszázezer forint megtakarítással rendelkező Orbán Viktor hatvanpusztai kastélyban lakik, és milliárdos luxusjachtokkal, illetve magánrepülővel utazik? Mit csinál az uniós pénzeket ellopó Tiborcz István szabadlábon?

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik