Belföld

Tizenhat városban már biztosan lesznek útlezáró tüntetések

Országos demonstrációt hirdetett január 19-re a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a szombati budapesti kormányellenes tüntetésen. Kordás László az ATV Heti Napló című műsorában arról beszélt, hogy kedden átadják Orbán Viktornak a követeléseik listáját és 5 napot adnak a kormánynak arra, hogy tárgyalóbizottságot állítsanak fel. Ha ez a követelésük nem teljesül, országos figyelmeztető sztrájk kezdődik, utakat és hidakat zárnak le a tiltakozók.

Kordás László tisztázta az ATV műsorában, hogy bár korábban sztrájkként emlegették, nem sztrájkot tartanak január 19-én, hanem egy országos tiltakozó demonstrációt.

Utcán fogunk demonstrálni, félpályás útlezárásokkal, illetve tüntetésekkel

– mondta a szakszervezeti elnök Sváby Andrásnak.

Főként a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban lesznek tiltakozások, a demonstrációkat a megyei képviseletek fogják koordinálni.

Eddig 16 városból jelezték, hogy részt vesznek a megmozdulásokban.

Az országos sztrájk is napirenden van, a folyamatok viszont még csak most indultak el. A sztrájkhoz sztrájkbizottságot kell alakítani, ehhez meg kell hozni a szükséges döntéseket – folytatta Kordás.

Bár január 19-én lesznek a gimnáziumokban a központi felvételik is, igyekeznek úgy szervezni a tiltakozásokat, hogy az a gyerekeknek ne okozzanak fennakadást.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik