Belföld

Beismerő vallomást tett a miskolci gyilkos, 40 késszúrással végzett az ismerősével karácsonykor

Beismerő vallomást tett az a férfi, aki brutális kegyetlenséggel végzett egy idős férfival karácsonykor a miskolci otthonában – tudta meg a 24.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyilkossággal gyanúsított férfi és a sértett ismerték egymást. Olyannyira, hogy a gyanúsítottnak kulcsa is volt a nyugdíjas társasházhoz.

A gyilkossággal gyanúsított férfi értékszerzés céljából ment a sértetthez. A férfi beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során. A bíróság elrendelte a letartóztatását

– mondta lapunknak Szabó Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A gyanúsított kilátástalannak érezte a helyzetét, ezért december 26-án felkereste az idős férfit, hogy pénzt szerezzen tőle. Miután a nyugdíjas beengedte a lakásába, beszélgetni kezdtek a konyhában. Ezt követően a gyanúsított a nála levő sporttáskájából elővett egy 10 cm pengehosszúságú kést, és azzal csaknem 40 alkalommal megszúrta, illetve megvágta.

Miután végzett vele, letakarta egy pléddel, majd magához vette a lakásban talált 120 ezer forintot. Ezt követően a férfi elővette a sporttáskájában hozott váltóruhát, átöltözött, majd a ruháját egy benzinkút hulladékgyűjtőjébe dobta. A megölt férfira egy rokona talált rá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik