Belföld

Migránsonként 15 millióért védték meg az országot Orbánék

Nem igazolja a migrációs válságra megítélt összegek nagyságát az érkező személyek száma. Az mfor.hu cikke szerint 2018-ban összesen 99 milliárd forintos előirányzatot határoztak meg Orbánék a migrációval összefüggésben. Hogy ebből végül mennyit fognak elkölteni, az majd csak hónapok múlva derülhet ki a zárszámadási törvényből.

A rendőrség hivatalos honlapjának közlése szerint tavaly összesen 6361 illegális migráns akart bejutni Magyarországra. Ez az utóbbi évek legkisebb száma:  2017-ben még 21 396, 2016-ban 18 207, 2015-ben pedig 391 ezren próbálták vagy lépték is át a magyar határt.

Tavaly tehát előző évhez képest 70 százalékkal csökkent a létszám, miközben a helyzet kezelésére szánt összeget csupán 36 százalékkal vágta meg a kormány.

Míg 2017-ben a kormány migránsonként 7,2 millió forintból védte meg az országot, tavaly ez a fajlagos költség 15,5 millióra, a korábbi több mint duplájára nőtt.

Kiemelt kép: MTI/Kelemen Gergely

Ajánlott videó

Olvasói sztorik