Belföld

BM: Átlagosan öt százalékkal emelték a rendőrök bérét

Az államtitkár szerint tízéves szolgálati viszonnyal és felsőfokú végzettséggel 471 ezer forintot kereshet egy főnyomozó.

Január 1-től átlagosan további 5 százalékkal emelkedett az arra jogosult hivatásos állományú rendőrök illetménye a 2015-ben indított rendvédelmi béremelés ötödik ütemének megfelelően – nyilatkozta az MTI-nek szerdán Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Emlékeztetett arra, hogy ezzel 2015 óta átlagosan 50 százalékkal emelkedett a hivatásos rendőrök illetménye.

Az illetményemeléssel egy 10 éves szolgálati viszonnyal és felsőfokú végzettséggel rendelkező főnyomozó bére a 2015-ös 302 ezer forintról mostanra 471 ezer forintra nőtt. Egy 15 éves szolgálattal és középfokú végzettséggel rendelkező tiszthelyettes járőrvezető a béremelés előtt 215 ezer forintot keresett, az ő illetménye 336 ezer forint lett. Egy 10 éves szolgálati viszonnyal rendelkező középfokú végzettségű tiszthelyettes helyszínelő bére 250 ezer forintról pedig 342 ezer forintra emelkedett.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy az Országgyűlés döntése alapján 2022. december 31-ig a hivatásos állomány tagját – saját szabad választása alapján – a túlszolgálat ellentételezéseként szabadidő vagy díjazás illeti meg, azaz továbbra is lehetséges a rendőrök túlóra pénzének kifizetése. A parlamenti államtitkár megerősítette: a megújított teljesítményértékeléshez kapcsolódóan a magas színvonalú rendőri szolgálatellátás további elismeréseként 2019-ben is van mód teljesítményjuttatás kifizetésére, amelyre a kormány 12 milliárd forint forrást biztosított. (MTI, fotó: MTI / Soós Lajos)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik