Belföld

149 ezer forint lesz a minimálbér jövőre

149 ezer forint lesz a minimálbér 2019-ben, a középfokú végzettséghez kötött szakmákban dolgozók garantált bérminimuma pedig 195 ezer forintra nő – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Az idén a minimálbér bruttó 138 ezer forint, míg a garantált bérminimum 180,5 ezer forint volt.

Az összegekről az év utolsó előtti napján állapodtak meg a munkaadók és munkavállalók képviselői a kormánnyal, ahogy arról is, hogy 2020-ban ismét 8 százalékos emelés lesz, így a minimálbér 161 ezer forintra, a bérminimum 210 600 forintra nő 2020-tól.

Ez voltaképpen annak a javaslatnak az elfogadása, amit a munkaadók korábban tettek. Az egyezséget a munkavállalók érdekképviseletei közül a Magyar Szakszervezetek Szövetsége nem írta alá.

A háromoldalú tárgyalásokon a szakszervezetek sokáig ragaszkodtak a két számjegyű emeléshez, a minimálbérnél 13 százalékos, a bérminimumnál 15 százalékos növekedést akartak elérni jövőre.

Varga Mihály azt hangsúlyozta, hogy az emelésekkel a minimálbér és a garantált bérminimum is több mint a duplája a 2010-es összegnek.

Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik