Belföld

Orbán állami pénzen küldött kampánylevélben kér pénzt a fideszesektől az EP-kampányra

Orbán Viktor miniszterelnök január elején levélben keresi meg azokat a Fidesz-támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást adtak – közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.

Hidvéghi Balázs a közleményben azt írta: a kormányfő a levélben szót ejt a 2019 tavaszán tartandó európai parlamenti választásról, amelynek tétje nagyobb lesz, mint a korábbi években bármikor.

Hidvéghi ismét brüsszelezéssel és migránsozással indokolta az újabb levélkampányt. Azt hangoztatta, hogy Brüsszel a sorozatos terrortámadásokból mit sem tanulva továbbra is bevándorlókontinenssé akarja tenni Európát, és ezt rá akarja erőltetni a nemzetállamokra.

A Fidesz politikusa közölte: az ellenzék már bebizonyította, hogy rájuk nem lehet számítani ebben a küzdelemben, mert ők Brüsszelt képviselik Magyarországon. “Nekünk pedig olyan képviselőkre van szükségünk, akik Magyarországot képviselik Brüsszelben” – írta Hidvéghi Balázs, aki szerint a Fidesz-KDNP jelöltjei a magyar érdekeket mindig megalkuvás nélkül fogják képviselni az Európai Parlamentben.

A kommunikációs igazgató tudatta azt is, hogy a miniszterelnök levelének címzettjei csatolt csekk segítségével pénzadománnyal járulhatnak hozzá a Fidesz európai parlamenti választási kampányához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik